vissza

 

 

Herczeg Ágnes – Jánosi Csaba

 

Tündérek és Óriások földjén

 

2001Lázárfalva -Büdösfürdő, 2002. Tusnád -Nádasfürdő, 2003. Csíkkozmás - Sószékfürdő, 2004. Kászonújfalu -Sóskútfürdő. Egy hét alatt, immár a negyedik nyara 50-70 anyaországi, erdélyi, vajadsági, felvidék és külföldről jött önkéntes- egyetemista, végzett tájépítész, építész és más szakmabéli fiatal a helybéliekkel kalákában népi gyógyfürdőt újít fel, épít fel  Székelyföldön.

 

A vidéket járva az ember rácsudálkozik a táj szépségére, elevenségére. Ez a világ a tündérek és óriások földje, ahol a székely mondavilág alakjai megjelennek a reggeli párában, a felszálló ködben, a felhőkben, a fortyogókban, a Föld és az Ég fenyőfák-kötötte nászában. Szirti sasok, békászó sasok és ölyvek uralják itt a légteret, hollók kísérik a lelkükben szabad tájban barangolókat. A geológus szerint fiatal, emberöltővel nézve azonban ősi vulkáni hegyformák jelentik a szívét ennek a vidéknek. A vulkáni táj egykori működésének öröksége az a rengeteg buzgó, fortyogó, többnyire hideg forrás, a hegy gyomrából bűzös gőzöket eresztő gázkiömlés, amelynek áldásos, gyógyító hatását az ember ősidők óta ismeri. S nemcsak ismeri, hanem használja testi-lelki bajaira. A táj szépsége, a természet elevensége, a természeti erők érzékelhető ereje egyben szakrális élményt is jelent. E vizekbe mártózva, vagy gázferedőzés közben csendben beavatódunk a természet titkaiba. Tisztelet és alázat születik meg bennünk a természeti, a teremtett világ iránt, s ez az állapot segít testi bajainak legyőzésében, a gyógyító összetétel mellett.

 

 

Nem túlzás, ha azt mondjuk a Kárpát-medence egy nagy gyógymedence. Hideg és melegvizű gyógyerejű források sokasága tör a felszínre, vagy feltáratlanul várat magára.

A Kárpát-medencén belül Székelyföld elsősorban a hideg és a mezotermál gyógyvizekben gazdag. Ezen a vidéken nem csupán a vizek, hanem a hely testet és lelket felüdítő ereje is hozzájárul a gyógyuláshoz. Hiszen kit nem indít csodálatra a természet, a táj gazdagsága, az ember tevékenységével áthatott természet szépsége! Európán belül a hely szellemével összhangban lévő, a tájban élő közösség által művelt kultúrtáj talán még mai napig itt őrződött meg leginkább. Itt még elemi erővel átélhető a természet ereje, szentsége. 

 

Székelyföld természeti és kultúrtörténeti értékeiért leglátogatottabb térsége a Csomád-Büdös hegycsoport, amely az Erdélyi-medence keleti peremén feltörő vulkánosság legutolsó s egyben leglátványosabb kitörési centruma. A Csíki- és a Bodoki-havasok közé beékelődött hegycsoport fiatal vulkáni kúpjai lenyűgözőek. Vonzó hatását természeti és tájképi értékeinek köszönheti. A Csomád-hegység központi részén csillog a Szent-Anna tó, amely Közép-Európa egyetlen krátertava. Az öregebb kráterben alakult ki a periglaciális maradványnövényekben, tószemekben rendkívül gazdag Mohos vagy Kukojzás havasi tőzegláp. Európában itt, a Büdös-hegyen található a leggazdagabb széndioxidos-kénhidrogénes gázömlés, a Torjai büdös-barlang. A hegység egész területén fellelhetőek a változatos vegyi összetételű szénsavas ásványvizek, népiesen a borvizek. Több borvízforrás köré az évszázadok során népi fürdők létesültek.  

 

A Csomád-hegység, szerkezetét, felépítését és helyzetét tekintve is a Kelemen-Görgény-Hargita vulkáni vonulat legfiatalabb része. Nyugaton, Hargita-hegységtől az Olt Tusnádi-szorosa választja el. Északon az Alcsíki-medence, Tusnád- és Súgó-patak, délen a Sepsibükszádi-medence, Zsombor- és Torja-patak, valamint a Bodoki-havasok, keleten a Csíki-havasok lapos hegyhátai határolják.

A hegycsoport legmagasabb csúcsai a Nagycsomád (1300 m), Kiscsomád (1238 m) és Szurdok tető(1270 m). A Csomád-hegységhez tartozik az északi oldalon kiemelkedő Vártető(1079 m), Nagyharam (1140 m), Fűharam (1178 m) és Kisharam (880 m) vulkáni kúpjai. Délen a Nagyhegyes (1174 m) Kövesponk (1122 m) emelkedik ki a kráterperemből. Szigetszerűen magasodnak a Nagyhegyes (1107 m), Büdös-hegy (1143 m) és Bálványosvár (1057 m) csúcsai.

A Csomád-Büdös-hegység talapzatát az alsókréta kárpáti homokkő övezet (flis) rétegei alkotják. Erre települnek a vulkáni hegység fiatal képződményei. Az alaphegységre utalnak, a vulkáni hegység peremén feltörő források mésztufa üledékei. Legismertebb mésztufa lerakodások a Csomád déli lejtőin, Rakottyás-patak, Bugyogó-borvíz és Tó-patak völgyében alakultak ki, ahol kis szurdokvölgyek képződtek. De előfordul Tusnádfürdő, Nádasfürdő és Bálványosfürdő forrásai környékén is.

Legidősebb vulkáni kőzeteket piroxén andezitek alkotják. A fiatalabb vulkáni kőzeteket az újabb besorolás szerint dácitok alkotják, amelynek két variációját különítették el, az amfibol és biotit illetve az amfibol biotit piroxén dácitokat.

 A Csomád-hegység vulkáni kőzetei nagyobb része tömör lávaként ömlött a felszínre, de nagy mennyiségű szórt anyag, horzsakő, vulkáni hamu halmozódott fel a kráter északi és déli lábánál. Ilyen tufa képződményeket bányásznak a Tusnádon, Ravasz-pataka völgyében. A Csomád jellegzetes robbanásos terméke a „kenyérhéjú” vulkáni bomba, amelynek legszebb példányai a tusnádi Komlósárokból és a sepsibükszádi Disznyó-patak völgyéből kerülnek felszínre. A piroklasztit lávaárból képződött az Olt fölött átívelő Likaskő, amelyet a folyóra értelmetlenül épített, soha nem működtetett erőmű semmisített meg.

Az egységes vulkáni építmény központi részét a Szent Anna-tó és Mohos kettős krátere alkotja. Az idősebb Mohos kráter északi laza peremét a Veres-patak lecsapolta. A vulkáni működés utolsó szakaszában keletkezett a Szent Anna-tó, amelyhez számos monda fűződik. A Szent Anna-tó kráterének robbanásos kitörése feltöltötte a Mohos krátert. A legújabb kutatások szerint a Szent Anna-tó kráterének utolsó kitörése megközelítőleg 10.000 évvel ezelőtt történt. A Csomád peremén sorakoznak a Nagyharam, Fűharam, Kisharam, Vártető, Büdös, Bálványosvár és Nagyhegyes jellegzetes lávadómjai.

A Csomád-Büdös hegycsoportot felszabdaló törésvonal rendszer mentén törnek fel a vulkáni gázömlések, büdös gödrök, szénsavas ásványvizek, amelyek nagy száma és változatossága a vidék legnagyobb természeti értékét képezi. Legismertebb gázömlések a Büdös-hegy mállott kőzeteiben kialakult Kis-, Büdös-, Timsós- és Gyilkos-barlang valamint a Madártemető mélyedése. Mofetták találhatók még Lázárfalván, Tusnádfürdőn és Bálványosfürdőn is. Tusnádfürdőnél lemélyített fúrásban mérték az országban a geotermikus gradiens legmagasabb értékét (40C/ 100m).

Borvízforrásai mellett létesült Tusnádfürdő, Bálványosfürdő, Nádasfürdő, Vallató, Buffogó, Hammas, Szemvízfürdő, Torjahágaja-fürdő, Csíszár-fürdő, Timsós-fürdő stb, stb.

 

A Csomád–Bálványos Régió a Csomád-hegység lábánál fekvő településeken szerveződött meg. A régióban természeti és történelmi értékekben gazdag, fejlődéstörténetében a hegycsoporthoz kötődő, ám önállóan fejlődő és gazdálkodó, egymással határos öt település, Lázárfalva, Tusnád, Tusnádfürdő, Sepsibükszád és Torja található. Évszázadok során az itt lakók létüket a táj természeti adottságai által meghatározott gazdálkodásra alapozták. A térség olyan értékekkel rendelkezik, amelyek európai jelentőségűek, egyes területein pedig világritkaságnak számítanak.

 

A Csomád–Bálványos Régió már ősidők óta lakott. A csiszolatlan és csiszolt kőkorszak, majd a bronzkori, vaskori régészeti leletek bizonyítják ennek igazát, amelyek a várak területén folytatott ásatások során, illetve a szántóföldi művelés nyomán kerültek a felszínre. Az eddigi leletekhez és a terület nagyságához mérten méltánytalanul kevés archeológiai kutatásra volt mód mindeddig. A térség folyamatos betelepedésére – amely során szláv, besenyő, úz,  magyar, székely népcsoportok érkeztek ide – sok, máig fennmaradt helynévben találunk utalást. A Zsombor név például a magyarok nyári szálláshelyére utal. A terület É-D-i és K-Ny-i irányú fontos átmenő forgalomban feküdt, jelentős stratégiai szereppel. A székelyek megtelepedését követően már nem jelentek meg további nomád, vándorló népcsoportok. A székelyek demokratikus szervezeten alapuló ősi alkotmánya és hadszervezete a környező népekhez képest magas kultúrára utalnak. Az erdős vidék magas hegycsúcsai, az Olt szűk szorosa geomorfológiájában természetes erődrendszert sejtet. Ezekre a csúcsokra épültek különböző korokban és periódusokban a föld- és kővárak. A kereszténység felvételének egyik legtovább tartó ellenállása a Bálványos várát birtokló Apor nemzetséghez köthető. A Bálványos nevében máig őrzi a pogány hit természeti elemektől áthatott erejét.

A középkorban fontos szerepet betöltött várak lehettek központjai és menedékei a hegy lábánál fekvő kis falvaknak. A mai települések ősi magjai más és más történettel bírnak Egy részük magyar királyi, nemesi birtok, más részük szabad székely falu. Míg a székely falvak saját belső rendtartással és önálló gazdálkodással éltek, a királyi és nemesi birtokokon jobbágyrendszerben gazdálkodtak. A fennmaradt leírások zöme tulajdoni viszonyokat, összeírásokat és jelentősebb történelmi eseményeket rögzítenek, ezekből is lehet következtetni az itt folyó életre, a tájhasználatra. A mezőgazdasági művelés a hegylábaknál kialakult falvak körül indult el. A földművelés mellett a legeltető állattartás és az erdőgazdálkodás játszott fontos szerepet. A táj ásványi kincseire is korán rátaláltak, hamar megindult a kén-, timsó- és vasbányászat, amelynek emléke helynevekben is megőrződött. A középkorban Altorját bányászközségként jelölték, vásárjoggal rendelkezett. A várak közül a Bálványos várat igen sokáig, a XVII. századig használták lakóvárként, s csak ekkor költöztek be az Aporok a faluban épült reneszánsz udvarházba. Az ember egyre nagyobb mértékben művelte meg és hasznosította az általa lakott és birtokolt vidéket.

A táj legdinamikusabb változását követhetjük végig a három, 1769 és 1884 között készült katonai térképeken, amelyeken egyre pontosabb térképészeti eszközökkel ábrázolták a tájhasználatot is.

 

A Csomád–Bálványos régió természeti, táji értékeit és szépségét a 18. század végétől kezdődően sok remek tollú szerző örökítette meg. Az elsők között található gróf Teleki Domokos, Kőváry László, Orbán Balázs, Jókai Mór. A honismeret fontossága a tájak megismerésén keresztül tudatosul. Ezt tudatosította Hankó Vilmos, Endes Miklós, Szádeczky Kardoss Lajos, Ferenc Béla, Bányai János, Székely Géza, Kónya Ádám, Kovács Sándor, Kristó András, Jánosi Csaba, Zsigmond Enikő és még sokan mások, akik e vidékkel más és más megközelítésből, de mindnyájan a hely szelleme iránti lelkesültséggel foglalkoztak. Az itt található különleges források és gázkitörések gyógyító hatását nemcsak az itt lakók, hanem az ide látogatók is hamar felismerték, s használták. A fürdők kiépítése általánosságban a 19. század közepén indult meg, a polgári fejlődéssel párhuzamosan. A fürdőkultúra fejlődése és hanyatlási periódusai nagy hatással voltak a vidékre. A turizmusság kialakulása pedig a 19. század végére tehető. A turizmusság, mint mozgalom célpontjának tekinti a természeti, táji, kultúrtörténeti értékeket. A bakancsos túrizmustól a szervezett turizmusig meghatározott infrastruktúra kiépülését követeli. A térség gazdasági fejlődésében szerepet játszott az ide érkező vendégforgalom. Kialakultak a vendégvárás szokásai, növekedésével pedig a vendéglátóipar. Mind a fürdőkultúra, mind a turizmusság elengedhetetlen követelményeket támaszt a vendégvárással szemben. A vendégvárás színvonala lehet a sikere, vagy a gátja a fejlődésnek.

Kőváry László 1853-ban a következőket írja: „Az erdélyi, ki hazáján túl nem járt, eltelve e szépségek mindennapi látásával: csak szereti, de nem ismeri hazáját. Az idegen mintegy tündérkertbe lép be; bámulja hegyeinket, melyek fölött erdő zöldell, gyomrában pedig sót, aranyat és ezüstöt vágnak; bámulja keskeny völgyekben futó szilaj folyóinkat, s partjokon a sok festői vidéket. Mi nem bámuljuk többé; de mint minden hegyi lakos, a nélkül hogy tudnók miért, bálványozzuk e földet. Bálványoztuk, de nem tanulmányoztuk.” (Kőváry, 1984). A szerző felhívja a figyelmet, hogy nem elég szeretni a tájékot, ahol él az ember, hanem a külső szemlélő érdeklődésével tudatosan kell felismerni értékét, és így bíztatja a 19. század közepi olvasót: „Keressétek föl ezeket a helyeket szünidőtökben s örök életre emlékezetes kincsekkel gyarapíthatjátok ismereteiteket!”

Orbán Balázs a nemzeti önfelismerést az ember és természet történeti összefonódásában véli megtalálni. Munkája, a Székelyföld leírása egyedülálló mű és teljesítmény. A mai napig eleven forrás, amelyből sokan merítenek. A természeti értékek, kultúrtörténeti emlékek, történelmi események és a kora helyzetének leírása az adott helyből indul ki. Rácsodálkozás a tájra és tudatosítása a benne rejlő értékeknek, valamint annak, hogy az ember egy hely képét tevékeny jelenléte határozza meg. Művében részletesen bemutatja a Csomád–Bálványos Régió természeti, táji kincseit, településeit.

 

 

A fürdő és gyógyüdülő akkor kifizetődő, ha az ide érkezők megfelelő ellátásban részesülnek, és szórakozási lehetőségeket biztosítanak számukra. Ez kitűnik azokból az elemzésekből, amelyek különböző korokban a fürdőkultúra felvirágoztatására, megmentésére irányultak. Az EKE balneológiai osztálya 1898-ban az akkor készülő fürdőtörvény kapcsán a miniszterhez folyamodott. Levelében hívta fel a figyelmet arra, hogy a fürdővállalatok a nélkülözhetetlen felújításokhoz szükséges pénzhez nem jutnak hozzá. A pénzintézetek a fürdőkre pénzt nem hiteleznek, arra hivatkozva, hogy a források elapadhatnak, vagyis a fürdővállalatokat nem tekintik legitim üzletnek. Ezen még a tervezett 20 éves adókedvezmény sem segít, amelyet mellesleg már az 1896-os törvény is lehetővé tett (Feilitzsh és Radnóti, 1899).

A fürdők történetétől elválaszthatatlan a turizmus fejlődése. 1911-ben Herrmann A. Bálványosfürdő kapcsán a következőket írja: „…egyben fürdő-, nyaraló-, és kirándulóhely. A természeti szépségek és ritkaságok világba való elhíresztelésével turisták ezrei jöhetnének ide.” A nevesebb fürdőhelyek mindegyikéről ismert gyalogutak vezettek a környező természeti értékekhez, táji szépségekhez, illetve a szomszédos fürdőkhöz.

Vagyis a fürdők fejlődéséhez szorosan hozzátartozik a turizmusság alakulása is.

 

A honismeret egyik leghatékonyabb eszköze a turizmus. „Ismerni kell a hazát, mert nemcsak szellemiekben csupán a mienk a mit tudunk, hanem az anyagiakban is tulajdonképpen csak azt bírjuk igazán, amit ismerünk” (Hermann, 1897). Különösen a tanítóknak kell ismerniük, mivel ők nevelik fel a következő generációkat. A Turista Közlöny, a Magyar Tanítók Turista Egyletének lapja több cikket közölt a „turistaság” népnevelő szerepéről. A turistaság kialakulása hosszú történelmi múltra tekint vissza. A 16. századból maradtak fenn emlékek arról, hogy a brassói diákok körében a kirándulás, a hegyek megmászása elterjedt szokás volt. A külföldi egyetemeket járt Hontner János, a brassói szellemi élet vezetője tiltó rendelkezésére a diákok egy hónapban csak egyszer kirándulhattak. Régi iskolai szokása volt, hogy nyaranként testületileg meglátogatták egymást. Erdély természeti értékeit és tájait számos neves európai utazó felkereste és leírta. De a külföldiek mellett magyar leírók is keresztül-kasul járták Erdély vidékeit. Számos erdélyi ifjú tanult külföldi egyetemeken, ahol az ott kialakuló turistaság eszméjével ismerkedtek meg, s a múlt század közepén több hazai lapban találkozunk turistakirándulások leírásával. 1871-ben az osztrák dr. Wallmann Henrik (Kassán állomásozó ezredorvos, több túra leírója) Gustaw Jaegerrel (Der Tourist című bécsi lap szerkesztője, az Österrechischer Touristen Club [Ausztriai Turista Klub] létrehozója) a Nemzetközi Kárpát Egyesület létrehozását szorgalmazták. A számos városban közzétett felhívásra jelentkezés Brassóból érkezett Hauszmann V.-től. Végül azonban csak Tátrafüreden alakult meg az első magyar turista egyesület, a Magyarországi Kárpát Egyesület. Az alapítók eredménytelenül próbálták Erdélyt is bevonni. 1874-ben Brassóban megalakult a Siebenbürgischer Alpen Verein közös kirándulásokat szervezve, majd elhalt a vállalkozás. A turistáskodás azonban nem. A Magyarországi Kárpát Egyesületnek 1867-ban számos erdélyi tagja volt, erdélyi leírások jelentek meg az évkönyvekben. Többször és több helyen tettek kísérletet az erdélyi szekció megalakítására. Nagyszebenben a szászok önálló egyletet alapítottak 500 taggal, a Siebenbürgischer Karpaten Verein (Erdélyi Kárpát Egyesület) néven. Kolozsváron és Nagyváradon is szerveződött a turistaság. 1870-es években Imets Fülöp Jákó a csíksomlyói diákoknak Kirándulási Egyesületet alapított. 1888-ban 100 fővel megalakult a Bihari Kárpát Egyesület, amely később utakat épített és két útmutatót adott ki. Több további kísérlet után 1891-ben alakult meg az Erdélyrészi Kárpát Egyesület (EKE), amely önállóan, de az erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület égisze alatt, annak erkölcsi és anyagi támogatásával működött. A következő évben Erdély címmel már lapot is indítottak, amelyben az erdélyi hegyek, tájak szépségeit, néprajzát ismertetették, lelkesítettek az erdélyi, székelyföldi fürdők felvirágoztatására. Innen kezdve a turizmusság története elszakíthatatlan az EKE történetétől.

Az erdélyi turistaság szervezői és vezetői több évtizedes küzdelemmel próbálták közelebb vinni az emberekhez és megértetni, hogy a turizmus nem amolyan úri huncutság, hanem a honismeret eszköze. A közvetlen meggyőzés nem járt sikerrel, ezért az erdélyi fürdő-ügy, a múzeumok, az etnográfia, a népművészet, a háziipar, a kerékpársport felkarolásával, az iparkérdés és a székelykérdés propagálásával szereztek súlyt a mozgalomnak. A kezdetektől felvállalták a fürdők népszerűsítését és az idegenforgalom szervezését. Már a 19. század végén létrehoztak egy külföldi bizottságot, amely később idegenforgalmi osztállyá alakult. Idegen nyelvű kiadványokkal és külföldi terjesztésével foglalkoztak. Emellett igen korán szerepet vállaltak a természetvédelem területén (aktívan az 1930-as évektől kezdődően). Számos nagy, jeles egyéniség vett részt a mozgalomban, írói és tudományos tevékenységével is. Az EKE megalakulásától kezdődően az első világháború végéig a folyóirata és annak mellékletei mellett 70 kiadványt jelenetetett meg: térképes útikalauzokat, fürdőismertetőket (német, angol és román nyelven is), turista-naptárakat térképekkel. A régió értékeiről is számtalan írást, kiadványt olvashatunk.

A hanyatlás, a történelmi változásokkal itt is bekövetkezett. A harmincas évek romániai turizmusát és idegenforgalmát úgy jellemezték, hogy nincs céltudatos, állandó, intézményes idegenforgalmi propaganda. „A külföldiek ide úgy jönnek, mint valami terra incognitára.”  Nem volt sehol (még Brassóban sem) idegenforgalmi iroda, nem volt megoldva az eligazítás, szállás, programszervezés, körutazás, vezetés. Térképek sem álltak rendelkezésre. A kisebbségi egyletek nem kaptak állami támogatást, a vasúti kedvezmény csak papíron volt meg. 1931-ből olvashatjuk, hogy a fürdőhelyek, – köztük Tusnád, Bálványos, – alig ismertek és elhagyatottak. A szebbnél szebb helyek nagy részét túra utak és jelzések hiányában alig járják. A Szent Anna-tó turistaházáról a következőket mondja egy 1931-ben ott járt turista: „A tó mellett újabban egy kis székely, fából épült szálloda is áll. Jóképű székely vendéglős a gazdája, aki nagy sajnálattal említette, hogy magyarok ritkán látogatják.”

Az EKE szellemi újjáéledésére az 1989-es fordulatot követő években kerülhetett sor. A régióban a csíki részen a CSTTE és a GENTIANA, a háromszéki részen a NEMERE vállalta a történelmi örökséghez méltó szerepet. 1992-ben a NEMERE köré csoportosult társaságból megalakult az EKE Háromszéki Osztálya. Mindezek a civil szervezetek a mai napig az EKE szellemiségében feladatuknak tekintik a bakancsos turizmus szervezése mellett a természeti, táji, kultúrtörténeti örökség megőrzését és az ismeretterjesztést.

 

A honismeret, a fürdőkultúra, a turizmusság és a vendégvárás egy tájhoz tartozó története a mai kor számára fontos üzenetet rejteget.  Mindezek a kérdések ma is szorosan összefüggenek a táj jelen helyzetével és jövőbeli fejlődési lehetőségeivel. Ezért nem hiábavaló a történeti visszatekintés.

 

A gyógyhelyek hasznosításának történetében két irányzatot különböztethetünk meg. Egy részük kisebb kiépültséggel megmaradt természet közeli állapotában, amelyet elsősorban a helyi, környékbeli lakosság használ (Sósszéki fürdő, Fortyogó fürdő, Nádas fürdő, Veres víz, Antalkáék feredeje, Mikes fürdők, Pokol-völgy). Másik részükre komoly gyógyüdülő kultúra telepedett (Tusnádfürdő, Bálványosfürdő). A székelyföldi fürdők jelentőségét már igen korán tudományos igénnyel kutatták és például 1875-ben, az Előpatakon megrendezett magyar orvosok és természetvizsgálók XVIII. nagygyűlésén (amelynek egy kihelyezett tagozata Tusnádfürdőn dolgozott) méltatták gyógyhatásukat, népszerűsítve ezzel a fürdőkultúrát.

 

A térségben a történelmi dokumentumok, archív fotók, leírások, pezsgő fürdőéletről számolnak be, de az itt élő idős emberek is a népi fürdőkhöz kötődő csodagyógyulásokról számolnak be. Saját magunk is megtapasztaltuk rendkívüli hatásukat. Az elhanyagolt, magukra hagyott fürdők, mofetták szívszorító látványa terepbejárásaink során érlelte bennünk a gondolatot, valamit tenni kellene. De hogyan lehet kezdeményezni rendbehozatalukat?

 

Az első fürdőkalákát 2001-ben Lázárfalván (Nyírfürdő), a másodikat 2002-ben Tusnádon (Nádas-fürdő), a harmadikat Csíkkozmáson (Sószékfürdő), a negyediket idén a Csomád-Bálványos Régió szomszédságában lévő, a Kászoni-medencében fekvő Kászonújfalu határában (Sóskútfürdő) szerveztük meg. A fürdőépítéshez, felújításhoz a hagyományos székely közösségi munka formáját, a kalákát választottuk. A kalákában az a nagyszerű, hogy mindenki saját erejének, képességének megfelelően segíthet. Van, aki szállással, van, aki kétkezi munkával, pénzzel, vagy egy kosár almával. A kaláka során az ideérkezők a faluban házaknál, az iskolában laknak, a falubéliek főznek. A fát többnyire a közbirtokosság adja. A munka előkészítését a budapesti Ars Topia Alapítvány, a Pagony Táj-és Kertépítész Iroda, helyben pedig a Csíki Természetvédő és Természetjáró Egyesület és a Transpagony Kft szervezi a helyi önkormányzatokkal és önkéntesekkel együtt. A kaláka során hagyományos építőanyagokkal és építésmóddal fürdő és lábáztató medencéket, öltözőfülkét, függesztett pallóutakat, filagóriát, padokat, pihenőhelyeket, forrásfoglalást és forrásházakat építünk. Erózió elleni fűzfonatokat fonunk, élőfűz építményeket állítunk. Mindezt úgy, hogy a természeti értékek megőrzésére felhívjuk a figyelmet. A hagyományos székely festési móddal információs táblákat festünk, keresztet, vagy kis fűzkápolnát állítunk. Esténként a tájról, a természeti, építészeti, kultúrtörténeti értékekről, a Székelyföld jövőjéről előadások, beszélgetések folynak, a faluképmegújítési tervek születnek. S természetesen táncház is része a programnak. A kaláka alatt a falubéli gyermekeknek rajz-kézműves foglalkozást szervezünk, s ebből kiállítást rendezünk. Nehezen összegyűjtött, kis pénzekből valósul meg mindez, egy hét leforgása alatt. A fürdőépítés a szenteléssel, s faluünnepséggel zárul, ahol a részvevők emléklapot kapnak általában háromszáz.

Az így létrejött és kiépített szabadtéri fürdők, ahol ivó és fürdőkúrát lehet venni, látogatottak. A medencék fából készültek és nyitottak. Elsősorban az itt élők használják, de távolabbi vidékekről is ellátogatnak ide. A falvakban megszállva 10-04 napos kúrát lehet venni.

A fürdőépítő kalákának lassan híre megy Székelyföldön, s reméljük, hogy e kezdeményezés követőkre talál.

Mindegyik kaláka csodálatos és életre szóló tett. Áldásos munkával jött létre, feredőzés nélkül is mindenki gyógyulására vált. Gyógyulhatott a hite, hogy a munkának van szentsége. Gyógyulhatott a lelke az egymást segítő, egymásra figyelő alkotó munkában. A munka értelmét igazolja, hogy sokan használják ezeket a helyeket. Így ez a munka nem csupán értékvédelem és tájfejlesztés, hanem közösségépítés. Hiszen a táj elevenségét, életét csak az ott élők tudják továbbörökíteni a jövőbe, s nem mindegy, hogy milyen formában.

 

Az értékekre felhívni a figyelmet többféleképpen lehet. A fürdőépítő kalákák mellett elkészült a régió tematikus túraúthálózata, 27 km-es kerékpáros borvíztúraút épült az Olt mentén, az értékekre fűzve, kiadványok, túrakalauzok születtek, s most készül egy kis borvízmúzeum Tusnád központjában. 

 

Irodalom

 

 1.Bányai J. (1957), A Magyar Autonóm Tartomány hasznosítható ásványi kincsei.,Tudományos Könyvkiadó, Bukarest.

2.Cserey Z. – József Á. (1995), Fürdőélet Háromszéken.(K.n.), Sepsiszentgyörgy.

3.Endes M. (1994), Csík-, Gyergyó-, Kászon-székek (Csík megye) földjének és népének története 1918-ig.,Akadémia Kiadó, Budapest.

4.Erdős J. (szerk.) (1911), Magyar Fürdő-kalauz.Engländer és Tsa, Tata.

5. Gaali Z. (1938), A székely ősvárak története, mondája és legendája.Makkay, Budapest.

6.Gáspár Gy. (1941), A visszatért Erdély útikönyve. Franklin, Budapest.

7.Halász K. (1931),Az erdélyi turistaság új helyzete.Turisták Lapja, XLIII. évf. 11.sz. 318-320.o.

8. Hankó V. (1896), Székelyföld. EKE–Lampel, Budapest.

9. Hefty Gy. (szerk.) (1943), Kelet-Magyarországi és Erdélyrészi Fürdőkalauz, I. Helyi kalauzok. Marosvásárhely.

Csíkszereda

10. Herczeg Á.- Jánosi Cs.- Szűcs G. (szerk.) (1998), Csomád–Bálványos Régió fejlesztési stratégiája, Traspagony, Budapest-Csíkszereda.

11. Jánosi Cs.-Péter É. (szerk.) (2003) A Hargita-hegység és környéke ásványvizes fürdői, Cstte.

12.Kővár L. (1853), Erdélyfölde ritkaságai. Kolozsvárt.

13.Schönviszky L. (1931),Az erdélyi turistaság keletkezése.Turisták Lapja, XLIII. évf. 11.sz.

 

 

Mondák –

 

Bálványos vár

„A rege szerint Bálványos várát egy óriás, vagy tündérkirály építette és pedig lágy kőből, mely csak azután keményedett meg. Vára elkészültével onnan a Büdös tetejéig érő aranyhidat csinált, hogy szép leánya, a napkint tündöklő tündérkirálynénak legyen ő hozzája illő sétahelye, de a leány minden tündér létére is kiváncsi volt, s egy szép tavaszi reggelen megszökött, hogy az alanti világban széttekintsen. De mivel utja sietös volt, két lépéssel leért Poka halmára, hol a derüs nap által kicsalt emberek szorgalmasan szántottak-vetettek. Csudálkozva nézte az ilyet még nem látott tündérkirályné ezen fürge kis lényeket, s midőn végre kibámulta magát, néhányat ekéstől, ökröstől kötényébe szedve visszalépett atyja várába, hol bemutatá a talált szép kis bogarakat; apja azonban feddő hangon intve mondá neki: »„Tedd le leányom, s bocsásd szabadon azokat a bogarakat, mert azoknak haragja pusztulásunkat okozhatná,- kiméld őket, leányom, mert ők lesznek a mi utódaink”« (Orbán Balázs)

 

Szent Anna-tó

„Tengerszem tündérei minden éjjel feljöttek a tó fenekéről s énekeltek. Ahogy a kápolnát felépítették, a harang sokkal szebben szólt, mint a tündérek éneke, elverte a hangjikot, ezért a tündérkirálynő jött, s megkért egy juhászt, hogy lopja el a harang szivit. Egy zsák aranyat, egy szák ezüstöt ígért a juhásznak. Na, elvette a juhász a harangnak a szivit s odaadta neki. Na, menj, ott a fa tövében a jutalom. De amikor felvette az aranyat, s kettőt-hármat lépett, hát lesüppedt a tengerszembe bokáig, lépett még egyet, belesüppedt térgyig, mikor térgyig lesüppedt, elvette a pénzt. Akkor azt látta, hogy a harang szivit úgy tudja visszaszerezni, ha olyan állatokot köt össze, amelyikek megtartsák a tóparton. Hát összekötötte a kosokot, a szarviknál fogva, kötéllel. S akkor azt mondta: »Jézus, Mária, állataim, segítsetek!« Aztán mikor meg tudta fogni a kezit a tündérkirálynőnek, elkiáltotta magát: »Jézus, Mária, állataim, segítsetek!” Akkor megfutamodtak a kosok s a szamár, s húzták. De aztán mikor a kakas kikirilni kezdett, hát kérte a tündér, eressze el, eressze el, mert mire a kakasok szólnak, a tündéreknek az ereje elmegy. »Hozasd fel a harangnak a szivit a tó fenekéről s eleresztelek.” Felhozatta. A kosok megállottak, s osztán úgy eresztette vissza, hogy a harang szivit visszakapta s visszaakasztotta.« A tündérek elmerültek a tó fenekire. S csúfolkodtak, mikor új harangszívet tettek, s énekelték: „Bimballó, szentajtó / Főzz kását, nincsen só / Ha nincs só, kérj mástól, / S ha nem ád, vágd pofon”. Így aztán elmentek s a Szent Anna tó megmaradt. A bátyámtól hallottam, hogy egy csuhás barát járt errefelé. S amikor én gyermek vótam, akkoron má elmenegettünk, s a tónak az északi partján, Bikszád felől is rengeteg nefelejcs vót. S a nefelejcsek közi lefeküdt ez a csuhás barát, s a nefelejcsek bólingattak az arcára, s monták, hogy »szent ez a hely, Anna után legyen Szent Anna a neve ennek a helynek s építsenek kápolnát ide, szent Anna tiszteletire«. Ezt az álmot egy csuhás barát látta. Feren-crendiek lehettek, mert abba járt az én bátyám es: csuha: csukaszürke, mert úgy monták neki. Az osztán az álom felvilágosította, hogy nevezzék Szent Anna-tónak, készítsenek szent Anna emlékire kápolnát.”

 

 

vissza