Zalánpatak - Bugyogó-feredő 2014

​

Együttműködő partnerek:

Málnás Község Önkormányzata és Közbirtokossága 

Kálnoky Alapítvány

Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület

Kovászna megye Tanácsa

​

Tervezők, szervezők, csapatvezetők:

Czimbalmos Réka (építész), Csaba Kinga (tájépítész), Ferenczy Kinga (építész), Heiter Márta (építész), Herczeg Ágnes (tájépítész), Imeli Áron (tájépítész), Kovács Attila (tájépítész), Nemcsok Márton (tájépítész), Péter Alpár (természetművész)

​

Az erdővel körbeölelt, a többi településtől messze fekvő, elszigetelt kicsiny háromszéki faluba, Zalánpatakra érkeztek a kalákások.

A kis erdővidéki, 160 lelket számláló falu nem hagyományos székely település, a 17. században Kálnoky Sámuel erdőbirtokán üveghutát hozott létre és szász családokat telepített ide. Az egykori üvegcsűrnek (üveghutának, ahogy errefelé nevezik), az emlékét már csak a családnevek és a közösség emlékezete hordozza. A falu elöregedőben, a fiatalok külföldön dolgoznak a jobb megélhetés reményében. Mintha megállt volna itt az idő, a nehezen megközelíthető faluban még a telefon is nehezen működik. Mai technikai világunk és igényeink szerint talán elmaradott és élhetetlen hely, mégis ebben az időtlenségben maradt meg valami abból a tájkultúrából, ami a fejlett országokban már nyomokban sincs meg.

Talán épp ez, a táj festőisége és nyugalma, az ősök természettiszteletére alapozott tájművelésének szépsége és értéke vonzotta ide Károly walesi herceget is, aki szívesen tölt el itt évente pár napot szerény birtokán.

A falu elöregedőben, és bizony nyár közepén, dologidőben zajlott a kaláka. A kisszámú falusi fiatal hol a kalákában, hol a saját gazdaságában kellett egyszerre helyt álljon. A falu öregei jöttek és ahol tudtak segítettek, de hiába volt a kaláka tábor nagy létszámú, a helyi mesteremberek hiányát nem tudtuk helyettesíteni. Nehezítette továbbá a munkát, hogy a nyersanyagok nem érkeztek meg időben. Így folyamatosan alakítani kellett a terveket, elképzeléseket.  A második héten mikor már, úgy ahogy összejött a fürdő harmadához való építőanyag, a lelkesedés hiánya és a fáradtság gyengített minket. Ezekben a napokban érkezett meg felmentő seregünk a kisbaconiak képében, akiknek nagyon megörvendtünk, újra körvonalazódott, hogy teljesíthető lesz a vállalt cél.

A fürdőház és a medence ugyan kisebb lett, mint az eredeti elképzelés volt, de elkészült. Faanyag hiányában nem épült rá tető, lamellás rendszerű árnyékolót kapott, amelyet vadszőlővel futtattunk be. A mofettát óriási erőbevetéssel befejeztük. A filagória is anyag hiányában tető nélkül maradt. Az egykor elhagyott, szemetes környezet azonban széppé varázsolódott, kiszolgáló utak, lépcsők, padok, épültek, faköré font öltöző készült, festett táblák kerültek kihelyezésre.

A bővizű patakra fűzve kisebb tó került kialakításra. Az átadó során, Nagyboldogasszony napján ezt a tavat álltuk körbe és engedtünk bele úszógyertyákat, az ünnepség bensőséges és megható, katartikus volt.

 

„Felszabadító érzés volt és meghatottság. Átéltünk valamit, az egymás iránti felelősséget és azt a tapasztalatot, hogy a legnagyobb zavarodottságban is a feltétel nélküli szeretet lehet a kulcsa a leglehetetlenebb helyzetek megoldásának. Könnyű kimondani, nehéz cselekedni.

Nem volt könnyű az idei kaláka sem, de sosem az. A kis közösség erőn felüli vállalását azonban az összefogás és alkotókedv segítette. Ha nem volt elegendő kő, gyűjtöttünk a patakból, egyszerűsödtek a tervek. Közben a kalákások megtanulták, hogy hogyan kell gyorsan döntéseket hozni, újratervezni, újraszervezni, megoldani a lehető legmagasabb műszaki és esztétikai minőségben a feladatot.”

(Herczeg Ágnes)