Fürdőépítő kalákák

Kedves Olvasó, kedves Kalákások és leendő Kalákások!

 

Az évek alatt mozgalommá váló kalákák tizenhét éves történetéből állítottuk össze ezt a naplót.  A tömérdek felgyülemlett kép, írások, rajzok lapozgatása és válogatása közben felelevenedtek bennünk a kalákák történései, a találkozások örömteli pillanatai. Találkozás a tájjal, a tájban élő közösségekkel, találkozás a vizek világával, egymással és önmagunkkal. 

Nem leltárnak szántuk a kötetet, hanem hogy megosszuk afeletti örömünket, miszerint nem kell sok a boldogsághoz, egy valami mindenképpen, nyitottság, tettre kézség, szabad akaratból való elhatározás, hogy közösen és önkéntesen munkálkodjuk táji örökségünk éltetéséért és egymásért. Jókedvünkben. Munkánk során gyógyhelyek és közösségi terek születtek, újultak meg, amelyeket ma szeretettel használnak, tovább építenek, vagy azóta ismét magukra hagyatottak. 

Az építkezésnek ez csak a fizikai oldala, a munkában rejlő együttműködés tanulása és tapasztalása, a munkakapcsolat, a másik, a belső munka. A kalákák során értettem meg, hogy mit is jelent, tanítóimtól annyit halott állítás, hogy a művészet legmagasabb megnyilvánulási foka a szociális élet művészetté emelése. Ezt intellektuálisan felfogni nagyon nehéz. És nagyon könnyű, ha szerszámot fogunk, forrásokat tisztítunk, fülig sárosan és iszaposan merülünk a földi valóságba, és közösen, nyitott szívvel megvalósítjuk elképzeléseinket.

Sokan megkérdezték tőlünk: miért kalákáztok? Egyszerű a válasz, mert kalákázni jó! Olvass tovább!

 

 

 

Hogyan szerveződik és folyik egy kaláka?

Show More

Egyházasbást

Mogyorós-kút feredő 2019

Magyarkanizsa

Baráthok kútja 2019

Mátramindszent

2008-2011

Lázárfalva

Tókerti tánctanoda 2006-

Firtosváralja

Firtosi kilátó 2006

Csíkszentkirály

Borsáros fürdő 2005

Kászonújfalu

Sóskútfürdő 2004

Mezőgyán

Eperjespuszta 2010

Zabola

Csipkés-feredő 2018

Egyházasbást

Mogyorós-kút feredő 2018

Gelence

Nádika-fürdő 2017

Gelence

Nádika-fürdő 2017

Magyarkanizsa

Baráthok kútja 2016

Bölön

Büdös feredő 2016

Homoródkarácsonyfalva

Dungó-feredő 2019

Csíkszenttamás

Szent Anna feredő 2007

Csíkcsobotfalva

Kerekegerferedő 2005-06

Csíksomlyó

Barátok feredője 2006

Sepsibodok

Süttei feredő 2011

Magyarkanizsa

Baráthok kútja 2016

Bölön

Büdös feredő 2016

Bálványos

Apor lányok feredője 2015

Zalánpatak

Bugyogó- feredő 2014

Gyergyócsomafalva

Csomafalvi feredő 2008

Homoródkarácsonyfalva

Dungó-feredő 2006

Kisbacon

Maczkó bácsi feredője 2013

Csernáton

Malom és Csókás feredő 2012

Tusnád

Nádasfürdő 2002

Csíkkozmás

Sószékfürdő 2003

Csíklázárfalva

Nyírfürdő 2001

Borszék

Tündérkerti feredő 2009

© 2016  ARS TOPIA

_DSC0159