Tájfelmérések, faluképvédelem, táji örökségvédelem célja

​

A hagyományos székely tájhasználat, amellyel kölcsönhatásban fejlődött ki a székely falu szerkezete, telekhasználata, építészete és tárgykultúrája, a közösség életmódja, mára olyan jelenségeket mutat, amely ennek az örökségnek a felbomlását jelzi. A változás gyökerét a mai világ tudati állapotában találhatjuk meg. A tájjal összefüggő hagyomány és életmód eltűnését, a közösségek egyénekre bomlását az egész Földön jellemző világgazdasági kultúra hatása idézi elő. A fogyasztásra, gazdasági növekedésre berendezkedett szisztéma az individuumot célozza meg, a világpolgárság eszméjét hirdeti. A médián és a globális gazdasági rendszeren keresztül mindenhová eljut, és a tudaton keresztül fejti ki hatását. Az addig közösség által kontrollált értékrend helyett, a szabadság egyfajta értelmezéseképpen mindenki olyan házat épít, úgy gazdálkodik földjén, ahogyan az neki tetszik. Mondhatjuk úgy is, hogyaz egyén mobilissé válik, eszmeiségében elszakad a helytől, a tájtól, a közösségtől.
Miközben az egyik jelentős gazdasági szektor, a turizmus a múlt értékeit keresi, ezen értékek autentikus bemutatása, az értékek életszerű fenntartása kérdésessé válik. Miért? Mert a tájban élő, tájat művelő ember tudata, környezetéhez, a közösséghez való tudata változik meg, s a hagyományos életmód utolsó mohikánjai, öregjeink lassan átlépnek az új élet kapuján.
Ebben a helyzetben az értékek felmérése, az értékek különböző eszközökkel való megóvása nem elegendő. Fontos végiggondolni, ki fogja tovább éltetni a megörökölt tájkultúrát? A múltba visszamenni nem lehet, kérdés, hogyan lehet a mai világ adottságait figyelembe véve megoldást találni az élő örökségvédelemre.

A székely táj hagyományos tájhasználatának átalakulása felgyorsult. Emellett nehézséget jelent, hogy nincsenek meg a törvényi és egyéb védelmi keretek a táji örökségünk megőrzésének az érdekében. Általában a települések nem rendelkeznek komplex táji, természeti értékkataszterrel, és nincsenek meg a védelem jogi alapjai sem. A rendezési tervek így nem támaszkodnak, nem támaszkodhatnak táji, zöldfelületi vizsgálatokra, örökségvédelmi tanulmányokra, így mindenütt hiányos a külterületi és belterületi zöldfelület szabályozás. A táji munkarészek elkészítését - ha készül ilyen, - nem tájépítészek végzik.

Hasonló tendenciákat figyelhetünk meg, ha a tájból megérkezünk a székely települések falusi, illetve városi tereibe. A felgyorsult életmód, a rendszerváltás után betörő nyugati fogyasztói társadalmi minta komoly eróziós folyamatokat indított be a szellemi síkon, amelynek anyagi kivetüléseit láthatjuk a megváltozott tárgy- és térkultúrában, a megjelenő nyugati stílusú épületekben, anyag- és színhasználatban.

Táji örökségvédelmi kutatásainkkal és útmutatónkkal erre a hiányosságra hívjuk fel a figyelmet és bízunk benne, hogy a munkánk eredményeként elkészülő dokumentációk, értékkataszterek, vizsgálati és javaslati térképek, megfogalmazott fejlesztési irányelvek segítenek a folyamatokat pozitív irányban befolyásolni.

Részlet egyik kutatásunkat bemutató cikkből:

...A környező táj általános képét meghatározzák a bükkösökkel, a tölgyesekkel borított hegytetők, a még fennmaradt kaszálóként és legelőként hasznosított hegyoldalak, a rengeteg forrás és az alázúduló patakok, valamint a tájban mindenütt felbukkanó idős gyümölcsfák. Az itt élők még hagyományos gazdálkodást folytatnak, mely teljes harmóniában él a tájjal, nem zsigereli ki azt. Ennek megőrzése a tájban élő közösségen múlik, így az értékek tudatosításában tudunk segíteni, rávilágítunk azokra a természeti kincsekre, amelyekben élnek, és amelyek számukra már megszokottá váltak. Ahhoz, hogy ennek a beavatkozásnak a helyes irányát láttassuk, először is nekünk kell megismerni a tájat, az itt élő emberek helyzetét, életét. A tájvizsgálat komplexen kiterjed a falvak belterületére és a külterületekre és a lakosainak mindennapjaira is. Felmérjük a táji, természeti adottságokat, táji, kultúrtörténeti értékeket, a jelenlegi tájpotenciált.

A helyszíni vizsgálatot a kutatómunka előzi meg. A tájtörténeti vizsgálatok során korábbi térképeket, katonai felméréseket, régi műholdfelvételeket tanulmányozunk. A felméréshez elengedhetetlenek a szépirodalmi alkotások, úgymint Orbán Balázs és Benedek Elek munkái, akik bemutatják a 19. század táját, tájhasználatát, ősöktől hagyományozott örökségeket. A tájtörténeti feltárás lényege, hogy rálássunk a természeti adottságokra támaszkodó tájművelés változásából kiolvasható tendenciákra, hiszen ezek a tendenciák elárulják, hogy „mit akar a táj”, merre halad, vagyis miben rejlik a tájpotenciál. Ez lehet csak az alapja bármilyen fejlesztési elképzelésnek. A tájjal összhangban lehet ökológiai és szociális értelemben is előre kell lépni. 

A terepi kutatómunka több részből tevődik össze. Egyrészről fontos a falvakat körülvevő táj megismerése, a tájjal való együttműködés és kommunikáció megtapasztalása. Járjuk az erdőket, mezőket, túrautakat; a magaslatokról rálátva a domborzat és a növényzet dinamikájára elemezzük a tájszerkezetet. Ezzel együtt a belterületi térképezés is fontos, gyakran a helyiekkel beszédbe elegyedve mélyrehatóbban tárult fel a táj. Egy példát érzékeltetve, a zalánpataki kaláka idején naponta többször is végigsétáltunk a falu teljes hosszán és egész idő alatt nem tűnt fel nekünk egy szép diócsemetékből álló fasor. A felmérés alkalmával beszédbe elegyedtünk a bácsival, aki ültette őket, tőle tudtuk meg, hogy tizenhárom diófát, közéjük pedig vörös és fehér rózsákat ültetett, az Aradi Tizenhármak emlékére. Feltételezhető, hogy a felmérés híján e nemes gesztus elsüllyedt volna a történelem tengerében és mindörökre rejtve maradt volna a falut látogatók előtt..."