Hírlevél - 2017/1


​​​​​​​Kaláka hírlevél

Kedves Kalákások!

Reméljük hozzánk hasonlóan Ti is nagyszerű évet zártatok 2016-ban és mindenkinek sikerült kipihennie magát a téli időszakban. Mi már egy ideje azon munkálkodunk, hogy idén is minél több, élménydúsabb programot szervezzünk számotokra!

Az már biztos, hogy idén nem marad senki 'Kaláka-élmény' nélkül! A részletekkel folyamatosan jelentkezünk, ám hogy még mindenki időben be tudja vésni a naptárába, a következőekben szeretnénk Benneteket tájékoztatni, hogy hol kalákázhattok velünk 2017-ben:

- II. Budapesti Fűzépítő Kaláka: A 2015-ben elkészített óriás kócsagunk mellé ezúttal egy óriás teknőst építünk, hogy véget vessünk szegény kócsag unalmas napjainak. A kalákát négy naposra tervezzük a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatósággal együttműködésben. Minden nap közös étkezéssel, előadással, széllel :) A közeli helyszín miatt szervezett szállást nem biztosítunk, de a távolabbról érkezőknek biztos találunk helyet a kalákás-társaknál. Várt létszám kb. 40 fő.

A regisztrációt már ezen a linken megtehetitek. Helyszín: Csepel, Kvassay-Zsilip Időpont: március 15-18.

- Zalánpataki faluszépítő kaláka: A három évvel ezelőtt megkezdett munkánk folyományaként idén a faluközösség újra összeáll, hogy a feredőn kisebb felújítási munkákat végezzen és a római katolikus templomhoz vezető lépcsőt újjáépítse. A kalákát a Kálnoky Alapítvánnyal közösen szervezzük. Regisztráció nem szükséges, elég, ha email-ben/telefonon jelzitek a részvételi szándékot. A kisebb volumenű munka miatt kb. 5 főre számítunk.

Helyszín: Zalánpatak, Bugyogó-feredő, Római katolikus templom

Várható időpont: május 8-15.

- Csíksomlyói tisztító kaláka: Az év első napjaival szomorú hírt kaptunk Csíksomlyóról. Ismeretlenek megmagyarázhatatlan módon tönkretették és megrongálták a Barátok feredőjét. A táblákat, deszkákat, korlátokat széttörték, az elhelyezett imákat szentségtelen feliratokkal lefestették, ezért úgy döntöttünk, hogy a pünkösdi búcsú előtti napokban néhányunk kimegy és helyrehozza azt, amit lehet, hogy a feredő megtisztítva, méltón fogadja a búcsúra érkezőket. Regisztráció nem szükséges, elég, ha email-ben/telefonon jelzitek a részvételi szándékotokat. Várt létszám kb. 10 fő. Helyszín: Csíksomlyó, Barátok feredője Időpont: május 31 - június 2.

- XII. Lázárfalvi Hagyományörző Kaláka: Az eddigi gyakorlatnak megfelelően az András Alapítvány idén is megrendezi Hagyományörző Kalákáját, ahol az építő-szépítő munkák mellett inkább a népzenével, néptánccal, népi mesterségekkel és a falusi életformával való megismerkedés játssza a főszerepet.

(A programot nem az Ars Topia szervezi, jelentkezés és információ: andrasalapitvany@yahoo.com)

Az András Alapítvány facebook oldalát itt éritek el. Várható időpont: július 10-20.

- XXII. Székelyföldi Fürdő- és Közösségépítő Kaláka: Az idei 'nagykaláka' a háromszéki Dálnokon, Dózsa György szülőfalujában kerül megrendezésre a Vinca Minor Egyesülettel együttműködve. A kaláka a már ismert forgatókönyv szerint zajlik, a helyszínbejárás, tervezett építmények kitalálása folyamatban van, de már most várjuk a csapatvezetők jelentkezését! Várt létszám kb. 80 fő. Regisztrációs link, pontos időpont és további részletek február végén! Helyszín: Dálnok Várható időpont: július 24 - augusztus 4.

- II. Vajdasági Fürdő- és Közösségépítő Kaláka: Kalákázzunk minden évszakban! A tavalyi nagy sikerű Vajdasági Kaláka befejezését várhatóan ősszel tennénk meg. Az elmaradt nádfedéseken, pallóutakon felül egy fűzépítményt is szeretnénk építeni, a Wemsical Serbia Ifjúsági és Kulturális Egyesülettel közösen. Bővebb tájékoztatást a pontos időponttal kapcsolatban majd a nyár folyamán küldünk Nektek. A kalákát egy hosszabb hétvégére tervezzük, a várt létszám kb. 50 fő.

Helyszín: Magyarkanizsa, Baráthok-kútja.

Várható időpont: szept. 30 után

StartFragmentVégül idén egy másik szomorú hírt is kaptunk Székelyföldről. Az év elején sajnos részben leégett a háromszéki Kommandó iskolája, vele együtt a könyvtár is. Para Zoli barátunk és a Vinca Minor Egyesület felvállalta, hogy adománygyűjtéssel segíti az iskola felszerelését. Az alábbiakban az ő levelüket olvashatjátok:


"A Vinca Minor egyesület könyvgyűjtést szervez a január elején leégett kommandói iskolában egy új könyvtár felszerelésére. Az egyesület könyvcsomaggal támogatja a könyvtárat, és felkéri mindazokat, akiknek lehetőségük van és adományozni szeretnének, hogy január végéig juttassák el a könyv adományokat vagy bármilyen más didaktikai eszközt a Vinca Minor egyesület székhelyére: Sepsiszentgyörgy, Patak utca, 6 szám, Kovászna megye. Az adományokat az egyesület munkatársai eljuttatják a kommandói iskolának."


Az adományokat még mindig szívesen fogadják a megadott címen, így aki teheti, kérjük segítsen!

Mi vállaltuk, hogy az adományozás mellett segítünk a magyarországi gyűjtésben, így ha valakinek gondot okoz Sepsiszentgyörgyre lejuttatni az adományát, az elhozhatja hozzánk, a Karinthy Frigyes út 24-be és mi eljuttatjuk Zoliéknak a csomagokat.

Köszönjük!

StartFragment

Reméljük minél többetekkel találkozunk idén is!

Minden jót!

EndFragment

EndFragment

Featured Posts
Recent Posts
Archive
Search By Tags
No tags yet.
Follow Us
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square

© 2016  ARS TOPIA