top of page

2018. évi Felvidéki kaláka


I. FELVIDÉKI FÜRDŐ- ÉS KÖZÖSSÉGÉPÍTŐ KALÁKA

Egyházasbást

2018. június 25. - július 1.

Kedves Kalákások!


Amint arról már több forrásból is értesülhettetek,


Regisztráció

A kalákákon való részvétel regisztrációhoz kötött, melyet az alábbi linken keresztül tudtok megtenni:


A kalákára legfeljebb 30 fő jelentkezését tudjuk fogadni. Kérünk mindenkit, hogy a jobb szervezhetőség érdekében próbáljatok meg a teljes időtartamra jelentkezni és az esetleges szándékváltozásról idejében tájékoztassatok bennünket! Sajnos minden évben kevesebb a hely mint a jelentkező. Így elkerülhető, hogy esetleg valaki kimaradjon! Ha a túljelentkezés miatt dönteni kell, akkor előnyben részesítjük azokat, akik teljes időszakra tudnak velünk lenni!

A kalákán mint önkéntes fogsz részt venni. Az Önkéntességről szóló törvény (2005. évi LXXXVIII. törvény) miatt minden résztvevőnkről nyilvántartást kell vezetünk és a tábor után 5 évig meg kell őrizzük, ezért bizonyos személyes adataidat el kell kérjük ezen a regisztrációs űrlapon. Az adatokat bizalmasan kezeljük és csak a hatósági ellenőrzések céljából őrizzük meg, az adatokat nem adjuk ki másoknak.

Utazás


Fontos, hogy a június 1-ig beérkezett regisztrációk alapján kevesebb, mint 10 fő jelezte, hogy igénybe venné a külön szervezett autóbuszt a le- és visszautazáshoz. Mivel ilyen kis létszámra nem éri meg buszt rendelni, illetve több autós is jelezte, hogy szívesen vinne magával kalákásokat a helyszínre, ezért telekocsis megoldással igyekszünk megoldani mindenkinek a lejutását!


A leutazás egy nappal a kaláka megkezdése előtt, hétfőn este történik Budapestről. A telekocsik szerveződésére a rövidesen elindított facebook csoportban, illetve levelezőlistán keresztül adunk lehetőséget!


Az egyénileg busszal utazóknak az alábbi útvonalat javasoljuk:

16:40-kor induló távolsági járat Budapest - Stadion autóbusz-pályaudvarról

18:25-ra érkezik meg Salgótarján - Autóbusz állomásra, ahonnan

18:40-kor indul egy másik járat, ami

19:16-kor tesz le Cered főterén, ami a szomszéd falu. Ide már autókkal egész biztosan ki tudunk elétek érkezni!

Autóval érkezőknek az alábbi útvonalat javasoljuk használni, amin keresztül 2 órás autókázással a helyszínre érhettek!



Mindenki, aki egyénileg autóval, illetve a környékről érkezik, annak este 18:00-tól az egyzázasbásti Pogányvár Panzióban van lehetősége csatlakozni hozzánk.




Szállás

A közösségi szállásotok a falu központjában lévő Pogányvár Panzióban lesz 2-4 ágyas szobákban, valamint helyi családoknál lesznek! Emellett a Panzió udvarának környezetében lesz lehetőségetek sátrazni, ha ehhez lenne nagyobb kedvetek!


A szállások jól ellátottak, mellékhelységgel és melegvizes fürdőzési lehetőséggel bírnak, de kérünk Benneteket, hogy extra párnáról, hálózsákról, izolírról mindenki a saját igényei szerint gondoskodjon!



Program és menetrend

Az alábbiakban láthatjátok a tervezett programjainkat és a munkarendet. Igyekeztünk minél változatosabb és érdekesebb programokat összeválogatni, így a helyi építészeti hagyományokról, a térség fürdőkultúrájáról szóló előadások mellett a zene és a tánc is helyet fog kapni az estéinkben!


A munkanapok ütemezése kapcsán fontos, hogy mindenki betartsa a napi ütemezést, csak így biztosítható, hogy a fürdő rendesen és időben elkészülhessen és a programok se csússzanak! Kérünk Benneteket, hogy erre külön figyeljetek! A munkát körültekintően, mindenki saját felelősségére végzi!

Amire szükségetek lehet______

• Hálózsák, kispárna, kedvenc takaró igény szerint.

• Kalap(!!), napkrém(!!!), fürdőruha(!)

• Esőkabát, munkaruha, zárt munkacipő, több váltóruha, munkakesztyű

• Szerszámok (akinek ami van és szívesen hozná!): pl. metszőolló, ágvágó, drótcsipesz, drótvágó, kézifűrész, bicska, balta, favéső, kalapács, ecset...elsősorban fával, kővel, fűzvesszővel fogunk dolgozni!

• Aki esetleg tud és akar komolyabb eszközöket hozni: láncfűrész, fúró, csiszoló, kérjük szóljon!

• Sátor és fejlámpa, ha szükséges

• Élelmiszer kiegészítők (gabonapelyhek, olajos magvak, mák, mazsola, dió, házi lekvár,

méz stb.)

Térkép a helyszínről és a tervek

A pontos helyszínt idelent láthatjátok:



A fürdő megépítése kapcsán a ránk váró építmények, feladatok:

- új medence

- a medence körüli terasz, kneipp-taposó,

- öltöző és információs tábla

- híd és lépcső a könnyű megközelítéshez

- köves sétányok

- források környezetének megtisztítása, mederszépítés

- közösségi ház építése a domboldalba illesztve

- információs táblák festése

A Mogyorós-kút helyszínrajzát és a tervezett építmények rajzait itt láthatjátok:

Itt pedig néhány fotót láthattok a megvalósulás helyszínéről:

Nagyon szépen köszönjük és szeretettel várunk Benneteket!


A regisztrációhoz itt találjátok újra a linket:

Szervezők elérhetőségei: Herczeg Ágnes: +36 30 378 7824 Meszesán Péter: +36 70 389 6080

Kovács Attila: +36 70 389 6038

Budapest, 2018. június 11.

Köszönettel és üdvözlettel, a Szervezők Ars Topia Alapítvány (Budapest)

Támogatóink:

Egyházasbást Község Önkormányzata

Vinca Minor Egyesület

Kós Károly Alapítvány

Országépítő Kós Károly Egyesülés

Pagony Táj- és Kertépítész Iroda

Featured Posts
Recent Posts
Archive
Search By Tags
Még nincsenek címkék.
Follow Us
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square
bottom of page