​

Az ember ősi vágya az élővel való építkezés. A fűzépítészet a közösséggel és a természettel való összefonódást erősíti. A kertészeti kultúra és a fűzfonás mesterségének hagyományait ötvözve nem egyszerűen a természeti világ iránti felelősség kérdéseit feszegeti, hanem közös teret hoz létre az építészet, a tájépítészet és a tájművészet között. A 2015-ben útjára indított programunknak épp ez volt a célja: alkalmat adni a különböző társszakmák közötti párbeszédnek, elősegíteni a szakmai tapasztalatcserét és tanulási lehetőséget biztosítani a résztvevők számára.

Az élő anyaggal való építkezés márpedig rengeteg tanulási lehetőséggel szolgálhat. Új perspektívát ad: nem a leépítő folyamatok vannak túlsúlyban, hanem ezzel ellentétesen, építményünk állandó növekedésben van, ami más szemléletű jelenlétet igényel. A karbantartást felválthatja az együtt létezés élménye. Nem egy statikus helyet építünk, hanem látnunk kell az elkövetkező 5- 10 év történéseit – a növekedést, a továbbfejlesztés lehetőségét (újabb szintek és újabb terek létrehozásának lehetőségét).
A fűzépítészet talán legizgalmasabb kihívása a formaképzésben van. A szerkezetek alapját a bordák adják, a forma a bordák hajlíthatóságára épít – nem a szilárdságra, hanem a feszesség- tehetetlenség erőjátékára. Nem síkokból építkezik, nem kell, hogy megálljon a szabályos térbeli alapformák használatánál.

Mindezt az élményt és tapasztalást igyekszünk átadni az újabbnál újabb fűzépítő táborainkban.