top of page

II. Budapesti Fűzépítő Kaláka

II. BUDAPESTI FŰZÉPÍTŐ KALÁKA

Kvassay-zsilip, Budapest

2017. március 15-18.

Kedves Kalákások!

Szeretettel meghívunk minden kedves érdeklődőt a Második Budapesti Fűzépítő Kalákánkra, amelyet 2017. március 15 - 18. között a XXI. kerület Osztó-szigeten, a Kvassay-zsilip területén tartunk!


Időpont, kezdés, napi program: Szerdán reggel az ünnepnapra való tekintettel 9 órától várunk benneteket a Kvassay-zsilipnél. A regisztráció és közös reggeli után 10 órakor kezdjük a munkát! A többi napon már 8 órától reggeli, 9 órától pedig munkakezdés! Az építés minden nap sötétedésig tart, de legkésőbb 18 óráig.

Az első napon még a fűzvesszők szortírozása, megtisztítása áll előttünk, amiket a második napon kötegelünk, kialakítjuk a későbbi díszítő formákat. A tartóoszlopok állítása harmadik napon, pénteken várható és szombaton már a végső díszítések egybefűzésével, a falak fonásával zárjuk a programot!

A kaláka témája és az építmény: Idén a meglévő fűzkócsagunk mellé társnak egy hagyományos fűzkápolna formájának továbbgondolásából született teknőst fogunk építeni, aminek a belseje átjárható-bejárható tér lesz. Lejjebb láthatjátok a terveket, de az építmények

Megközelítés:

A helyszín megtalálása elsőre bonyolultnak tűnik, de könnyen elérhető:

  • autósoknak a belváros felőli érkezést javasoljuk, a Közvágóhídtól a Kvassay Jenő úton kell átmenni a Soroksári-Duna hídján Csepelre, majd rögtön a híd után balra lévő MOL-kút felé elkanyarodva, azt megkerülve lehet eljönni a híd alatt, ami után már rögtön a Zsilip parkolójába érkeztek.

  • Tömegközlekedéssel szintén a Közvágóhídtól, az OBI déli oldalán lévő buszmegállóból induló 71-es és 179-es autóbuszokkal lehet a legkönnyebben eljutni a szigetre. Két megállót megtéve, közvetlenül a híd után kell leszállni, majd a zebrán átkelve már kiragasztott nyilak fognak vezetni benneteket a helyszínre!

Mellékelt térkép megközelítésről:


Étkezés:

A helyszínen csütörtöktől-szombatig tudjuk biztosítani a reggelit és a napi egyszeri meleg ebédet. Szerdán csak hideg élelemmel (zöldségekkel, gyümölcsösökkel, magvakkal, különféle kencékkel) készülünk, így aki tud, kalákás módra hozzon magával mindenféle házi finomságot, batyut, amit szívesen megosztanátok a többiekkel!

Amit még hozzatok magatokkal:

- metszőollót,

- munkaruhát,

- gumicsizmát vagy bakancsot,

- kesztyűt,

- kedvenc bögrédet és táladat (a biztosított eldobható pohár és tányér helyett)

- és ha valamilyen hangszeren tudsz játszani, akkor azt is! :)

Munkavédelem, önkéntesség, adminisztráció:

Tekintettel arra, hogy a helyszín jogilag vízügyi műtárgynak minősül és a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság területe, ezért a kalákára külön tulajdonosi hozzájárulással juthattunk be. Mindenki csak a saját felelősségére tartózkodhat a szigeten és a zsilip területén!

Ezzel kapcsolatosan minden résztvevővel munkavédelmi aláíró ívet, önkéntességi szerződést kell majd kitöltetnünk és naponta jelenléti ívet kell vezetnünk.

Jó hír a szakmagyakorlóknak, hogy a programunkon való részvételért az Építészeti Kamara napi egy pontot ismer el, amiről a jelenléti ív aláírásakor naponta állítunk ki igazolást.


Regisztráció

A részvétel regisztrációhoz kötött, így amennyiben szeretnél velünk kalákázni, kérjük regisztrálj az alábbi linken:



Kérünk mindenkit, hogy az esetleges szándékváltozásról idejében tájékoztasson bennünket!


Támogatás:

Programunk a Nemzeti Kulturális Alap és a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósul meg.

Amennyiben tevőleges részvételed mellett is szeretnéd támogatni Alapítványunk tevékenységét, úgy adományodat juttasd el az Ars Topia Alapítvány alábbi bankszámlaszámára:

MagNet Bank 16200151-00200918




A szerdai találkozásig minden jót kívánunk!!

Budapest, 2017. március 10.

Köszönettel és üdvözlettel, Vincze Attila

és az Ars Topia Alapítvány (Budapest)

Ráhangolódásként a korábbi Kalákánk fotóit itt megtaláljátok: link

Itt pedig néhány inspiratív fotót láthattok:

Támogatóink:

Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság

Nemzeti Együttműködési Alap

Nemzeti Kulturális Alap

Pagony Táj- és Kertépítész Iroda

Featured Posts
Recent Posts
Archive
Search By Tags
Még nincsenek címkék.
Follow Us
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square
bottom of page